A celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő közvetlen szomszédságában, 1,4 milliárd forintos beruházással épült fel egy négycsillagos szálloda és egy kemping - mondta el az MTI-nek csütörtökön Rudolf Wiedner, a Jufa Ungarn Kft. ügyvezető igazgatója. A háromszintes, 40 szobás, összenyitható családi apartmanokat, éttermet és fittnesztermet is magában foglaló szálloda építéséhez 240 millió forintos pályázati támogatást nyújtott az Európai Unió, de szükség volt az önkormányzat hatékony együttműködésére is - mondta. Hozzátette: a cég által a várostól megvásárolt hathektáros területen közel 400 millió forintos beruházással felépült egy 74 lakókocsi befogadására képes, 102 sátorhellyel és korszerű kiszolgáló létesítményekkel rendelkező kemping is, ennek felépítéséhez szintén uniós pályázaton 95 millió forintos támogatást kaptak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!