A Mesebolt Bábszínház idén is ott lesz a kaposvári biennálén

Május 5-e és 11-e között rendezik meg Kaposváron a Gyermek- és Ifjúsági Színházak VII. Biennáléját, melynek versenyprogramjába meghívást kapott a Mesebolt Bábszínház VITÉZ LÁSZLÓ- AZ ELÁSOTT KINCS című előadása, off programjába pedig a BALTASAR ESPINOSA UTOLsó üdülése és üdvözülése című passiójátéka. A fesztivál előtt Szombathelyen is láthatja a közönség mindkét előadást, mégpedig ingyen!

PASSIÓ AZ ARBORÉTUMBAN

Május 3-án 17 órakor a Kámoni Arborétumba várják a felnőtteket. Itt tekinthetik meg a Kőszegi Várszínházzal közösen színpadra állított, felnőtteknek szóló passiójátékot.

A Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című előadást ezúttal még különlegessé teszi a gyönyörű környezet. Érdemes lesz tehát ellátogatni a Kámoni Arborétumba! (A szabadtér egyetlen hátránya az, hogy eső esetén az előadás elmarad.) A világhírű dél-amerikai író Jorge Luis Borges novellája nyomán készült produkcióra az európai színházi szakma is felfigyelt. Tavaly a nyitrai nemzetközi színházi fesztiválon már nagy sikert aratott a nemzetközi alkotógárdával színpadra állított különleges előadás, s idén folyatódik a külföldi vendégjátékok sora júniusban a lengyelországi Bialystok, augusztusban a Szlovákiai Körmöcbánya színházi fesztiváljának közönsége láthatja a Mesebolt társulatának passióját.

HOZD EL ANYÁT ÉS A NAGYIT!

Május első vasárnapján, anyák napján minden gyerek megpróbál valamivel kedveskedni édesanyjának és nagymamájának: virággal, saját maga készítette ajándékkal, vagy azzal, hogy legalább ezen a napon szót fogad és nem vitatkozik. A Mesebolt Bábszínház társulatának is van egy ajándékötlete! Olyan, amely az ajándékozónak és a megajándékozottnak egyaránt kellemes perceket, jó szórakozást ígér. Május 4-én 10 órakor a bábszínház kamaratermében látható a Vitéz László – Az elásott kincs című előadás. Aki még nem látta, s szeret nevetni, semmiképpen ne hagyja ki! Aki látta már, egészen biztos, hogy szívesen megnézi újra.

S jöjjön a meglepetés!

Minden gyerek, aki anyák napján elhozza édesanyját és/vagy nagymamáját, ingyenesen nézheti meg az előadást, s természetesen a megajándékozottaknak sem kell belépőjegyet venni. A Bábszínház kamaraterme picurka, így aki nem akarja elszalasztani a lehetőséget, előre foglaljon helyet telefonon, mondjuk az édesapja segítségével. Semmiképpen ne várjon senki az előadás napjáig, gyorsan döntsön, nehogy a meglepetés helyett csalódás érje, mert már nem fért be a terembe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek