Fertőzött tarját adott el a Tesco

Elővigyázatosságból azonnal visszahívja a Tesco a standard füstölt főtt tarja elnevezésű, május 14-ei fogyaszthatósági idejű saját márkás termékét. Az áruház a vásárlóknak a teljes vételárat visszafizeti. A közlemény szerint erről a hatósággal történt egyeztetést követően döntött a cég, mivel az általuk kezdeményezett legutóbbi laboratóriumi vizsgálat során egy baktérium jelenlétét mutatták ki a vizsgált termékben. A fertőzések a klinikai esetek 20-30 százalékában halállal végződnek. A termék azonnali visszahívása mellett egyúttal megkezdték a helyi szállító gyártóegységének kivizsgálását és további ellenőrzését is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek