Győzelemmel zárta a 2013-2014-es extraligás asztalitenisz bajnokságot a Celldömölki VSE, miután 6-4-re győzött a Budaörs ellen. A mérkőzés után a celldömölki játékosok saját közönségük előtt vehették át az aranyérmeket, és egyben a csapat két játékosát is elbúcsúztatták: Nagy Krisztiánnal nem kívánt szerződést hosszabbítani a klub, míg Szita Márton Németországban próbál szerencsét a jövőben. A két távozónak már meg is találták az utódját: A Dániából hazatérő magyar válogatott Kosiba Dániel, és a Budaörstől átigazoló Ecseki Nándor tölti majd be a megüresedett helyeket a CVSE csapatában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!