Három ember könnyebben megsérült, amikor vasárnapra virradóra két személyautó frontálisan összeütközött Nagykanizsán, a 7-es főúton - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t. Az útlezárást feloldották. Nothoff Ingrid elmondta: a kiskanizsai elágazásnál történt baleset miatt rövid időre az egyik sávot lezárták, a forgalom így egy sávon haladhatott. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az ütközés miatt az egyik jármű felborult, az első információk két sérültről szóltak. A rendőrség reggeli tájékoztatása szerint a balesetben összesen hárman szenvedtek könnyű sérülést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!