A cég 486 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchényi Terv keretében, ez része a cég mintegy másfélmilliárd forintos beruházásának. 11 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai bázis épül az üzemcsarnokok mellé a Körmendi úton, Szombathelyen. Az uniós támogatás a foglalkoztatás bővítéséről is szól: Szombathelyen jelenleg 1380 embert foglalkoztatnak, a mostani fejlesztésnek köszönhetően 51 új munkahely jön létre, logisztikusokra, anyagmozgatókra és raktárosokra lesz szükség, de szinte állandó a felvétel CNC forgácsolókból, hegesztőkből és mechatronikai műszerészeket, valamint gépészmérnököket is keresnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!