Többen verték a sértettet Vasváron

A Vas Megyei Markusovszky Kórházból érkezett a bejelentés a rendőrségre 2014. április 27-én 13 órakor, amely szerint egy férfit ismeretlen személy a hajnali órákban Vasváron, az Alkotmány utcában bántalmazott. Az intézkedést követően kiderült, hogy a bűncselekménynek több elkövetője is volt, így a gyanú szerint P. Balázs 18 éves, B. Benjámin 22 éves, T. Dániel 20 éves és egy 16 éves vasvári lakos szóváltás után bántalmazta a sértettet. Az ügyben a Vasvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek