2300-2400 hallgatója lesz a Budapestre költöző európai rendőrakadémiának rendes képzésben, távoktatásban 4 ezer rendőrt oktatnak majd –tudta meg a hvg.hu. Bánfi Ferenc az intézmény igazgatója elmondta: a rendőrakadémia az Európai Uniótól kapja a működéséhez szükséges forrást, amely évente 8,5 millió euró. A tanfolyamok egy része bentlakásos, általában 4-5 napos képzés, de felső szintű rendőri vezetőket is képeznek négyszer egyhetes időtartamban, négy különböző országban. Jelenleg 11 kategóriában zajlik képzés, ezek felölelik nemcsak a szervezett bűnözéssel kapcsolatos témaköröket, hanem azonos súllyal foglalkoznak például az emberi jogok oktatásával is, de rendőri vezetőknek, missziós küldetésekben, továbbá nemzetközi nyomozócsoportokban résztvevőknek is szerveznek tréninget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!