A találkozót tízedik alkalommal rendezték meg. A fesztivál két napja alatt 10 előadást láthatott a celldömölki gyermekközönség. Erdélyből két csoport érkezett: Szilágykraszna és Erdőszentgyörgy színjátszói mutatták be versenyprogramjukat a fesztiválon. Szintén a határon túlról, Kárpátaljáról érkezett a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is, akik a Tekéntetes úr című produkciójukat mutatták be versenyen kívül a közel 500 gyermeknek. A Soltis Lajos Színház Üvegtemplom című előadását is versenyen kívül mutatták be a közönségnek. A zsűri végül 8 előadás közül választott. A Varázspálca-díjat a Soltis Gyerekstúdió Csiribirimeséje kapta. A Csodalámpa-díjat a Reményik Suliszínház Kivi című előadásának ítélték oda. Az Aranyhal-díjat a Csepregi Színjátszók Gyerek-szem mesebemutatója kapta. Különdíjat is osztottak a fesztiválon, melyet a Bodor Péter Színkör Babák című előadásának készítői kaptak meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!