Segélykérő üzenetet talált egy amerikai nő egy bevásárlótáskában, amelyet egy kínai munkás készített. A férfi egy fotót és e-mail címet is mellékelt az íráshoz, amelyben az állt, hogy napi 13 órában, szörnyű körülmények között rabszolgaként dolgoztatják egy kínai börtönben. A munkás könyörgött, hogy segítsenek neki kapcsolatba lépni egy nemzetközi jogvédő szervezettel. A levél megtalálója azonnal továbbította a levelet egy emberjogi szervezethez. Később sikerült is megtalálni a 34 éves angoltanár férfit, akit azóta már kiengedtek a börtönből, ahová hamis vádak alapján került három évre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!