Bár még több mint egy hónap van hátra a brazíliai labdarúgó-világbajnokság kezdetéig, a nemzetközi szövetség újabb súlyos problémával szembesült. A FIFA hosszú ideje kéri a szervezőket, hogy időre felépítsék a stadionokat, most pedig az illegális jegyárusítás miatt kell intézkednie. Kiderült ugyanis, hogy különböző internetes aukciós portálokon kínálnak belépőket, például a vb-döntőre egy-egy darabot akár 40 ezer dollárért, azaz 8,8 millió Ft-ért. A nemzetközi szövetség egyetlen hivatalos forgalmazóval áll kapcsolatban, és közleménye szerint az illegálisan árusított jegyeket érvényteleníti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!