Luxusszállodában alhatnak a képviselők

Luxusszállodában alhatnak a május 6-án megalakuló parlament vidéki képviselői. Azok a honatyák, akiknek nincs fővárosi lakásuk, az egyik budapesti ötcsillagos luxushotelben szállhatnak meg – írja a Blikk. A most véget érő ciklusban még 116 ezer forint szállásköltség térítést kapott az a vidéki képviselő, akinek nem volt a fővárosban hol laknia. Mivel ezzel sokan visszaéltek, az új törvény már azt írja elő: az Országgyűlési Hivatal 35-50 négyzetméteres lakásait vehetnék igénybe az érintettek. Csakhogy a hivatalnak nincs a tulajdonában ilyen lakás. A másik lehetőség a bérelt ingatlan lenne, de mivel ilyen lakások sem állnak rendelkezésre, ezért luxusszállodákban szállásolják el a politikusokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek