Szombathelyen, az Ady téren történt 2014. május 4-én 4 óra 40 perckor garázdaság. J. György 38 éves helybeli lakost állították elő járőrök, mivel szóváltást követően bántalmazott két férfit. Az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!