A körmendi rendőrök 2014. május 4-én 3 óra körüli időben Vasaljáról állítottak elő egy autóst. A. István 35 éves helybeli lakos, a gyanú szerint ittas állapotban közlekedett gépkocsijával, amikor megállították, majd gyalog ott akarta hagyni a vele szemben intézkedő rendőröket. A vasaljai férfi ellen ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja és jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt eljárás indult a Körmendi Rendőrkapitányságon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!