Szombathelyre érkezik a Határtalan Dal 2014

A magyarságért való összefogás jegyében, neves zenészek közreműködésével hívta életre Méry Péter a Határtalan Dalt, amely határon inneni és túli állomásokat érintő turnén igyekszik egybeforrasztani a nemzetet. A Határtalan Dal produkció 2012-es fennállása óta tucatnyi helyre eljutott, ahol mindig lelkes közönség fogadta a kezdeményezést. A turné most újraindul május 9-én Szombathelyen, az Agora-Művelődési és Sportházban. Az este folyamán olyan előadók lépnek színpadra, mint Charlie, Dér Heni, Nagy Feró , Varga Miklós , Tóth Gabi és Méry Péter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek