Az enyhe télnek és a korai tavasznak köszönhetően a szokásosnál kb két héttel korábban érik a cseresznye. A terméskilátások rendkívül jók, sok gyümölcs van a fákon, azonban az elmúlt napok hűvösebb és csapadékosabb időjárása miatt a korai fajták húsa elkezdett repedni - áll a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ közleményében. A gazdák egyenletes öntözéssel és a gyümölcsfák fóliával való letakarásával is tudnak ez ellen védekezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!