Ötszörösére emelnék az anyasági támogatást

Közel ötszörösére is nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege – írja az index. Jelenleg a szülés után alanyi jogon, egyszeri juttatásként járó anyasági támogatás összege 64 125 forint, ez emelkedne közel ötszörösére, akár 300 ezer forintra. A szakemberek szerint fontos lenne a gyed további rugalmassá tétele is, mégpedig úgy, hogy a teljes, két évre járó összeget rövidebb idő, akár másfél év alatt is igénybe lehetne venni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek