Vasárnap 16 órakor „Az Adria élővilága és az ókor emlékei a tenger alatt” címmel nyílik kiállítás a Savaria Múzeumban. A tárlat az Adria gazdagságából ad ízelítőt: bemutatja a tenger legjellemzőbb élőlényeit, olyan állatokat és növényeket, amelyek ehetőek, mérgezőek, veszélyesek, szépek, hasznosak vagy éppen tudományos szempontból érdekesek. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a tenger pusztuló élővilágába, de abba a gazdagságba is, amit a görögök és a rómaiak teremtettek az Adria mentén. A program az „ADRIA – A KÖZELSÉG TENGERE” című kiállítássorozat nyitó rendezvénye - rádiónkat Csapláros Nagy Andrea múzeumigazgató tájékoztatta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!