A közút a Sorok patak áradása miatt lezárta a 8703-as jelű mellékút Gyanógeregye és Sorkifalud települések közötti szakaszát. Ugyanakkor a hat napja lezárt Molnaszecsőd és Döröske közötti alsóbbrendű úton már feloldották a teljes pályás korlátozást. Továbbra is útzár van érvényben a Répce áradása miatt Nagygeresd és Vasegerszeg között, ezen kívül félpályás lezárásra számíthatnak a közlekedők Gór és Bő között, valamint útszűkületre Sárvár és Ostffyasszonyfa, illetve Kemenesmihályfa és Ostffyasszonyfa között.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!