171 tavaly eltűnt fiatalt keres a rendőrség

Jelenleg is 171 tavaly eltűnt fiatal- és gyermekkorút keres a rendőrség, 2013-ban összesen több mint 12 ezer fiatalt kerestek ilyen okok miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az eltűnt gyermekek közelgő világnapja alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Kovács Viktória elmondta: részben kalandvágyból, kíváncsiságból indulnak útnak a fiatalkorúak, de jelentős azoknak az eltűnt fiataloknak a száma is, akik gyermekvédelmi gondoskodás alatt állnak, közösségi szállásokon vannak elhelyezve vagy elvált szülők gyerekei.

Kárász Róbert műsorvezető, az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű program ötletgazdája felidézte: a kezdeményezést 2011-ben indította el, és idén már kilenc városban - Budapesten, Veszprémben, Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Nyíregyházán és Tatabányán - lesznek programok május 25-én.

Az Egyesült Államokban a hatéves Etan Patz eltűnésének napját Ronald Reagan amerikai elnök 1983-ban az eltűnt gyermekek nemzeti napjává nyilvánította. (Etan 1979 májusában tűnt el, amikor a szülei először engedték el egyedül az iskolába, de már az iskolabusz megállójához sem érkezett meg. Meggyilkolását két évvel ezelőtt vallotta be egy férfi, aki elmondta: megfojtotta a fiút, és a holttestet egy dobozba rejtette.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek