Július közepére megújul a kercaszmori bekötőút

Jó ütemben haladnak a kercaszomori, országhatárhoz vezető bekötőúton a munkák Vas megyében. Az Új Széchenyi Terv 469 millió forintos támogatásából a mellékút több mint öt kilométeres szakaszát újítják fel. A program egyébként a Magyar Közút 2014-ben összesen több mint 247 kilométernyi mellékutat újít fel. A kercaszomori úton megerősítik az aszfaltot és kiépíti a padkát. Ezen felül felújítják a két leromlott állapotú hídat, valamint a vízelvezető rendszert, kitisztítják az árkokat, átereszeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek