Rémisztő, furcsa halálesetek tizedelték az állatállományt a hetvenes években az amerikai Közép-nyugaton. Lemészárolt, kibelezett és kivérzett marhákat találtak rendszeresen a gazdák, de még csak lábnyomok sem voltak körülöttük. Gyanakodtak többek között sátánista szertartásra és bakteriális fertőzésre is, de az biztos, hogy ilyen mértékű elhullásra addig nem volt példa.
1974-ben már Kanadát is érintette a marhacsonkolás, itt sokan fekete köpenyes idegenekről, rejtélyes helikopterekről, megmagyarázhatatlan fényekről számoltak be. Biológiai fegyverrel kísérletező hírszerzők, vagy földönkívüliek? Az önjelölt szakértők itt is tengernyi teóriát tálaltak.
Végül aztán 1979-ben már az állam is úgy gondolta, hogy a végére kell járni az ügynek, így nyomozás indult egy nyugalmazott FBI-ügynök vezetésével. Kenneth Rommel több, alapos vizsgálat után kijelentette, hogy teljesen egyszerűen ragadozótámadásról lehet szó, a csonkolás pedig a dögevők műve - nincs tehát itt semmi rejtély.
Más törvényvégrehajtók azonban a sátánistákról keringő híresztelésekre összpontosítottak. Végülis letartóztatták egy bizarr kultusz vezetőjét, akinek követői állatok belső szerveit használták fel sátánista szertartásaik során. A hajmeresztő híresztelések azonban csak nem értek véget. Elterjedt például, hogy az amerikai kormánnyal kötött titkos egyezség értelmében gonosz földönkívüliek csonkolnak embereket és marhákat - Washington pedig az együttműködésért cserébe fejlett földönkívüli technológiát kap.
A beszámolók szerint mintegy egymillió marha pusztult el a rejtélyes, vagy rejtélyesnek feltűntetett mészárlás-sorozatban, az üggyel kapcsolatban pedig azóta is mindenki meg van győződve a saját elmélete igazáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!