Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amelyen az elnök mellett megválasztják az országos elnökség tagjait is. Addig az MSZP-t Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja és csak a tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának. Általános frakcióvezető-helyettesként pedig Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját. Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról. Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön jelentette be lemondását magára vállalva ezzel az országgyűlési és az európai parlamenti választás kudarcát. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!