A dozmati víztározó megépítését sürgeti az MSZP

A lukácsházi víztározó nem nyújt teljes védelmet Szombathelyen az árvíz ellen. A várost ugyanis továbbra is veszélyezteti az Aranypatak. A megoldást Szombathely határában egy hét hektáros tó, az úgynevezett dozmati víztározó kialakítása jelentené – közölte dr. Ipkovich György a szombathelyi MSZP polgármester jelöltje a napokban. Mint mondta: programjuk szerves részét képezi a tározó megépítése. A tóban lévő víz az aszályosabb időszakokban arra is lehetőséget nyújtana, hogy a szombathelyi Csónakázótó vizét frissítsék vele. A tározó megépítése 1,2 milliárd e forintba kerülne , amit pályázaton szeretnének elnyerni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek