A magyarországi lakóépületekben, főleg panelházakban még mindig 150-200 ezer négyzetméternyi szórt azbeszt található – állítja a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége. A mentesítés mintegy 20-25 milliárd forintba kerülne és 30 ezer ember veszélyeztetését szüntetné meg. A szervezet kampányt indít: valamennyi ilyen szennyeződés regisztrálnának, el szeretnék érni a törvényi szabályozás módosítását, a mentesítésben résztvevő munkaadók és munkavállalók folyamatos kötelező képzését. Emellett szorgalmazzák az azbeszt okozta megbetegedések elismerését és munkavállalók kártalanítását is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!