Tizennyolc olasz diák fejezi be tanulmányait júniusban a Savaria Egyetemi Központban. A Sporttudományi Intézet által alapított új angol nyelvű posztgraduális képzés a tudományos publikálás és kutatásmódszertan területén indult tavaly ősszel. A kurzus oktatói gárdája angol, horvát és hazai kollégákból állt. A tervek szerint további hasonló kurzusok indulnak ősszel, várhatóan nagyrészt szintén külföldi hallgatókkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!