Hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a NATO európai főparancsnoka. Joseph W. Ralston tábornok Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel folytatott tárgyalásokat. A találkozó után a főparancsnok elmondta: Magyarország jó hozzáállással viszonyul a NATO-hoz, ennek köszönhetően erősebb szövetségese lesz majd a szervezetnek. Joseph W. Raltson üdvözölte a magyar egészségügyi alakulat felajánlását, valamint a kormány szerdai hozzájárulását ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok kiképzési céllal igénybe vegye a taszári katonai bázist. Gál J. Zoltán kormányszóvivő által korábban ismertetett határozat értelmében az amerikai kormány 3000 fő két ütemben történő kiképzésére, felkészítésére kapott lehetőséget, 2003. december 31-ig. A kiképzés leginkább elméleti felkészítésből áll, amely során az állomány tolmács, illetve katonai és rendőri ismereteket sajátíthat el. A kiképzésre érkező személyek ellátásáról az Egyesült Államok gondoskodik. A kormányszóvivő elmondta még, hogy az első csoport a tervek szerint januárban érkezik.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!