Vádat emelt az Egri Nyomozó Ügyészség egy andornaktályai rendőr ellen, aki tavaly december 17-én agyonverte a szomszédját, a vádhatóság fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
Szalóki Zoltán közleményében felidézte: az Andornaktályán élő 32 éves hivatásos rendőr törzsőrmester gyermekkorától ismerte a családjával közvetlen szomszédságában lakó 72 éves sértettet. A szomszédok haragos viszonyban voltak, az évek során több különböző hatósági eljárást is kezdeményeztek egymás ellen. A rendőr később a község egy másik utcájába költözött, de a szüleit továbbra is rendszeresen látogatta. Ilyenkor sértegette és gúnyolta az idős szomszédot.
Tavaly ez odáig fajult, hogy a rendőr intézkedést kért, mert - véleménye szerint - leöntötték kromofággal a háza falát. Aztán mégis inkább úgy döntött, hogy személyesen vesz elégtételt a szomszédján: egy rúddal verte agyon a férfit, miközben az sétáltatta kutyáit. A rendőr másnap reggel telefonon jelentette a történteket szolgálati elöljárójának, azt követően őrizetbe vették.
Az Egri Nyomozó Ügyészség az ügyben bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!