A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei megkezdték a héten a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket, kiemelten a rendezvényekre kitelepült vendéglátósokat és a taxisokat vizsgálják - mondta Kathi Attila, a hatóság stratégiai kabinetjének vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Az ellenőrzés kiterjed a szezonális termékek - gyerekjátékok, gyermek sporteszközök, kerti bútorok és elektromos grillek - közül a testi épséget és egészséget veszélyeztetők kiszűrésére - tette hozzá a kabinetvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!