A tulajdonosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően újabb frekventált helyen található műemlék jellegű épület újulhatott meg Sárvár belvárosában. Az Ady utca 2. szám alatti ingatlan külső tatarozása, a homlokzatának festése befejeződött. Legutóbb a Rákóczi utca 4. szám alatti épület homlokzatát újították fel, és már fel is állványozták a Széchenyi utca 7. szám alatti ingatlant, amely a Városgazdálkodás mellett az orvosi ügyeletnek is helyet ad. Mindeközben elkezdődött a Posta tér felújítása is. A szakemberek először a földmérést, a területen futó közművek megkutatását kezdték el. Az új téren lesz interaktív szökőkút, díszkút, csobogó, díszvilágítást és térburkolatot is kap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!