A helyi mozi felújîtásának és digitalizálásának köszönhetően tavaly május 10 és december 31-e között körülbelül tízezren keresték fel a Csákányi László Fimszínházat, 2014. májusáig pedig ez a szám 155498-ra emelkedett. 2012-ben egyébként a felújítások előtt mindössze 2390-en váltottak jegyet az előadásokra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!