A cigányság társadalmi elszigeteltségének veszélyeire hívta fel a figyelmet Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban rendezett cigánypasztorációs találkozó részvevőit, vagyis a világ különböző részein élő cigány közösségek képviselőit és a közöttük szolgáló papokat fogadta.
"Integráció nélkül a cigányok a rabszolgaság új formáinak áldozataivá válnak" - hangoztatta Ferenc pápa. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a cigányok a mai napig gyakran a társadalom peremén élnek, "gyanútól és ellenséges érzelmektől övezve és nagyon kevéssé vonják be őket a politikai, gazdasági, társadalmi életbe".
Az egyházfő személyes tapasztalatát idézve elmondta, hogy amikor még bíborosként egyszer felszállt egy római buszra, ahol cigányok is utaztak, a sofőr arra figyelmeztette a többi utast, vigyázzanak a pénztárcájukra. "Ez a másik lenézése és megvetése!" - fogalmazott Ferenc pápa. Hozzátette: tudja, hogy a cigányság világa "összetett", de a cigány nép is arra hivatott, hogy hozzájáruljon a közös jó építéséhez és ezért kötelességek terhelik, ugyanakkor jogok is megilletik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!