Több utast szállítottak az év ötödik hónapjában a legnagyobb európai diszkont légitársaságok, a Ryanair, az easyJet és a Norwegian egyaránt, az előző év azonos hónapjához képest - derül ki a társaságok honlapján lévő adatokból. Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair 7,9 millióról 8,4 millióra növelte utasainak számát, amely 4 százalékos bővülésnek felel meg. A légitársaság növelte járatai töltöttségi mutatóját is 3 százalékponttal: míg 2013 májusában 82, addig idén 85 százalékos átlagos töltöttséggel repültek a cég Boeing 737-800-asai.
Az easyJet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly májushoz képest 7,9 százalékkal többen, 6 millióan utaztak az angol diszkont légitársasággal, éves utaslétszámuk 4,2 százalékkal 62,8 millióra emelkedett. A társaság fehér-narancssárga Airbusai 89,4 százalékos töltöttséggel közlekedtek, ez az adat 1,3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.
Két versenytársát jóval meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelte utasainak számát a Norwegian, amely 12 százalékkal több, 2,1 millió utast szállított májusban és 45 százalékkal több utaskilométert értékesített szintén 45 százalékos kapacitásbővülés mellett. Így járataik 77 százalékos átlagos töltöttsége az előző év májusához képest nem változott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!