Folyamatosan csökken az önkormányzati köztisztviselők, közalkalmazottak reáljövedelme 2010 óta. A munkabér nem emelkedett, az infláció 2010-2013 között tizenhat százalék körüli volt. Nincsen 13. havi juttatás, és a cafeteria-t is megadóztatták. Dr. Németh Kálmán, mint a legnagyobb önkormányzati érdekképviselet, a TÖOSZ Vas megyei tagozatvezetője azt javasolta: a szervezet kezdeményezze, hogy minden közalkalmazottnak, köztisztviselőnek átlagosan nettó százezer forinttal emelkedjen a fizetése. A javaslatot támogatja a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesülete is. Kormányzati pozitív döntés még nincsen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!