Amerikai turistát tartoztattak le Észak-Koreaban

Újabb amerikai turistát vettek őrizetbe a hatóságok Észak-Koreában az ottani törvények megsértésére hivatkozva. A férfi egy szervezett csoportos utazáson vett részt Észak-Koreában, ahol még május közepén vették őrizetbe a hatóságok, nem sokkal azelőtt, hogy hazaindult volna. Ő már a harmadik amerikai állampolgár, aki turistaként észak-koreai őrizetbe került. Az Egyesült Államok májusban óva intette állampolgárait attól, hogy Észak-Koreába utazzanak, arra hivatkozva, hogy ezzel kiteszik magukat az önkényes letartóztatás veszélyének.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek