A Terrorelhárítási Központ segítségével költöztettek ki egy albérlőt Mosonmagyaróváron, miután a férfi elbarikádozta magát a lakásban. A rendőrök azért kérték a TEK közreműködését, mert a lakás tulajdonosa elmondta, hogy korábbi látogatásakor fegyvereket vagy utánzatokat látott a lakásban. A bezárkózó 32 éves férfit a TEK műveleti egysége fogta el. Az albérlőt előállították, a lakásban lefoglalt fegyvereket és lőszereket szakértő vizsgálja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!