Továbbra is a Balaton a legsikeresebb

Továbbra is a Balaton a legsikeresebb az itthon üdülők körében. Az emberek kétharmada nyárra időzíti szabadságát, minden tizedik nyaraló megelégszik egy zacskónyi ruhával és még a betegségnél is jobban zavarja a kikapcsolódást a rossz idő – derült ki egy friss felmérésből. Több mint ezren töltötték ki a Facebookon a Nagy Üdülési Kérdőívet, amivel az OTP Bank és a Szeretlek Magyarország a hazai nyaralási szokásokat vizsgálta. A kitöltők 62 százaléka a magyar tengerhez utazik legszívesebben. A második helyen a Tisza-tavat is magába foglaló északkelet-alföldi régió áll mintegy 9 százalékos eredménnyel. A válaszadók fele 2-3 alkalommal, negyede pedig még ennél is többször üdült az elmúlt két évben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek