Nem jött rendbe a bokasérülése, így nem vesz részt a ma kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságon Ivan Mocinic, a horvátok középpályása. A szövetségi kapitány szerdán elmondta: Mocinicnak még két-három hét szükséges a teljes felépüléshez, ám a csapat érdeke mindenek felett áll, ezért a játékost hazaküldték. A horvátok a sérülésről szóló igazolásokat már megküldték a nemzetközi szövetségnek, és remélik, hogy Mocinic helyére benevezhetik Milan Badeljt. Horvátország a házigazda brazilok ellen kezdi a vb-t, majd a kameruni és a mexikói együttessel találkozik még a csoportkörben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!