Az idén több mint 1,3 millió diák teszi félre a nyári hónapokra az iskolatáskát, közülük 774 ezren általános iskolában tanultak, 216 ezren gimnáziumba, 244 ezren szakközépiskolákba, 130 ezren pedig szakiskolába jártak.
A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árak az előző évhez képest - a taborfigyelo.hu adatai szerint - csökkentek 2013-hoz képest. A napközis táborokra 18 ezer forintot (2013-ban 26 500 forint), míg ott alvós táborok esetében 30 ezer forintot (2013-ban 32 650 forint) szánnak átlagosan a szülők.
Népszerűbbek lettek az idegen nyelvi és a sporttáborok
A táborok tematikai megosztását tekintve a válaszadók negyede (22 százalék) kalandtábort választott gyermekének, míg 13 százalék sporttáborokba küldi csemetéjét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az idegen nyelvi táborok foglalják el (13 százalék), ezeket követik a tánctáborok, a készségfejlesztő, a kézműves és a vizes táborok. Az előző évvel összehasonlítva a sporttáborok kerültek előtérbe (2013-ban a 6. helyet foglalták el), és az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok népszerűsége erősödött valamelyest.
Az idei év négy legnépszerűbb helyszíne Budapest, illetve Pest, Veszprém és Bács-Kiskun megye. Budapesten elsősorban a napközis, míg a többi megyében nagyrészt az ott alvós táborok jellemzőek.
Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.
Programozási diákmunkáért akér 1500 forintos órabér
A munkavállalás alapfeltétele, hogy nappali tagozatos jogviszonyuk legyen. A 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vállalhatnak munkát, közülük a 15-16 évesek csak szünidőben dolgozhatnak. A minimálbért egyébként mindenképpen megkapják a diákok, ez bruttó 584 forintos órabért jelent. A könnyű fizikai munkáért általában bruttó 584-650 forint órabér jár, de programozási, fejlesztői munkáért akár bruttó 1400-1500 forintot is adhatnak óránként.
Szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik a következő tanév.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!