Szombaton ünnepli hatvanadik születésnapját Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként háromszor is olimpiai bajnoki címig vezette a magyar férfi vízilabda-válogatottat, másfél éve pedig a hazai szövetség elnöke. A Budapesten született, állatorvosi végzettségű szakember korán eljegyezte magát a pólóval, volt korosztályos Eb-aranyérmes, a nagyválogatottban 17-szer szerepelt.
Mindig van, nem is sportember az, akinek nincs hiányérzete. Nem csináltunk meg mindent tökéletesen mi sem, mert 1997 és 2012 között 29 világversenyből tízszer győztünk, tehát 19-szer nem mi nyertünk, de nem olyan rossz ez az arány
- mondta el az MTI-nek, jelezve: ha azt nézi, hogy a 29 esetből 24-szer dobogós volt a válogatott, ez mindenképpen pozitív eredmény.