A kormány 1,5 milliárd forintot szán szúnyogirtásra, mert Budapesten és további 700 településen szúnyoginvázióra lehet számítani - jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakeszin. A farkashegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón Kurucz azt mondta, a rajzás megelőzése azonnali beavatkozást igényel, de az önkormányzatok helyett az állam végzi el a feladatot másfél milliárd forintból. Bakondi György katasztrófavédelem-parancsnok szerint azért volt szükség erre az átszervezésre, mert korábban az önkormányzatok nem voltak összehangolva, ezért az irtások sokszor hatástalanok voltak.
A tervek szerint a 1,5 milliárd forintból 2-6 alkalommal végeznek szúnyogirtást 450 ezer hektáron légi kémiai, 350 ezer hektáron földi kémiai és 20 ezer hektáron biológiai módszerrel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!