Százhúsz magyar szexrabszolgát tartott ki az az angliai bűnszervezet, amelynek vezetőit pénteken állították bíróság elé Nagy-Britanniában - írja a Blikk. A lányok irodai munkára és babysitternek mentek ki, hogy aztán óránként 15 és 40 ezer forint közötti összegért bocsássák áruba a testüket.
A prostituáltakká tett nőket - akiknek napi átlagban 20 kuncsaftot kellett fogadniuk - megfenyegették, útlevelüket elvették, és azzal zsarolták őket, hogy engedetlenség esetén elárulják mit sem sejtő magyarországi rokonaiknak, hogy mivel keresik a kenyerüket a szigetországban. "Az áldozatok súlyos traumát szenvedtek, szorongásuk még akkor sem csillapodott, mikor utólag elmesélték nekünk a történteket. Az egyik rendőrségi tolmács sírva is fakadt, miközben a lányok a velük történt borzalmakat ecsetelték" – mondta Alan Clark nyomozó az Ilford Recorder című helyi lapnak.
A rendőrség számításai szerint a letartóztatott testvérpár körülbelül egymilliárd forintnyi összeget kerestek, amiből London legelegánsabb részein béreltek luxus apartmanokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!