Az AGORA–Savaria Filmszínház és a Fekete István Állatvédő Egyesület közös rendezvényt szervez szerdán este a szombathelyi Fő térre. Este 7 órától villámcsődületre várják a kutyatulajdonosokat, a Császárkőhöz. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy lehetőség szerint viseljenek piros pólót vagy inget, illetve hozzanak a kutyák számára egy piros (vagy színes) kendőt. Fél nyolckor a Savaria Mozinál fotókiállítás nyílik Oszterman Bence alkotásaiból, majd háromnegyed 8-tól Mundruczó Kornél a Cannes-i Filmfesztiválon díjnyertes filmjét, a Fehér Isten-t vetítik a filmszínházban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!