Tart a szavazókörök felülvizsgálata

A helyi választási irodák a választás kitűzéséig módosíthatják az egyes szavazókörök határát. A tízezernél nagyobb lélekszámú településeken az egyéni választókerületeket a törvény szerint úgy kell kialakítani, hogy az ott választásra jogosultak száma megközelítően azonos legyen. A jegyzők egészen addig átalakíthatják a szavazóköri beosztást, amíg Áder János köztársasági elnök ki nem írja a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását. Ha a köztársasági elnök az első lehetséges időpontra, október 5-ére írja ki a voksolást, akkor akár már június 27-én megszülethet a kitűzésről szóló határozat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek