Június 8-án tartotta alakuló ülését a helyi fiatalokból álló csoport, melyen részt vett Bebes István polgármester, a helyi Fidesz csoport elnöke is. A Fidelitas vezetőjének egyhangúlag Molnár Dánielt választotta, az alelnöki feladatokat pedig Fodor Mátéra bízta. A szervezet többek között az ifjúság támogatását, érdekképviseletét és demokratikus állampolgári nevelését tűzte ki célul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!