Nem volt érvényes ajánlat azon a pályázaton, amit a GYSEV írt ki 9 mozdony vásárlására, így a közbeszerzési eljárást meg kell ismételni. A vasi vonalakat is működtető vasúttársaság tavaly decemberben írt ki tendert, aminek elbírálása most június 17-én zárult le, de a beérkezett egy ajánlat érvénytelen volt. A új pályázat feltételei alapvetően nem változnak, a vasúttársaság az eljárás keretében olyan két- és háromáramnemű mozdonyok vásárlását tervezi, amelyeket a személy-, és teherszállításban is használhat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!