Irán drónokkal és fegyverekkel, illetve katonai felszereléssel segíti az iraki kormányerőket az iszlám szélsőséges szervezettel szembeni harcában. Közben az USA is segíteni próbál Iraknak. Miközben a kormányfő az Egyesült Államok beavatkozását kérte, az ellenzék nem lelkesedik az amerikai szerepvállalásért. A katonaság egyelőre léptelen útját állni a dzsihadistáknak. Az elmúlt két hétben legalább 900 polgári személy vesztette életét, s csak az utóbbi napokban mintegy félmillió ember menekült el lakóhelyéről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!