A férfi még kedden délelőtt tépte ki egy 7 éves kisfiú nagymamája nyakából arany láncát, de az asszony unokája azonnal üldözőbe vette a tolvajt. A bátor óvodás a férfi lábába csimpaszkodva próbálta megállítani a bűnözőt, aki azonban hamar kiszabadította magát. Bár a rendőrség kezdeményezte P. Sándor előzetes letartóztatását, az ügyészség szerint a férfit szabadon lehetett engedni. A tolvajt egyszer már lopás, garázdaság és emberölés miatt 15 évre ítélték. A bátor óvodást egyébként a rendőrség megjutalmazza.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!