Orbán Brüsszelből üzent a bankoknak

A miniszterelnököt a Kossuth Rádióban kapcsolták az európai uniós csúcstalálkozó helyszínéről. Azt mondta: a devizahitelesek megsegítése érdekében a kormány egy több lépésből álló akciótervet fogadott el. Ennek első része a Kúria ítéletének átvezetése a jogrendszerbe, az erről szóló jogszabályjavaslatot még pénteken benyújtják. Ezt követően szeptemberben születhet törvény arról, hogyan kell elszámolniuk egymással a bankoknak és az ügyfeleknek.

Végül pedig - remélhetőleg az év végéig - megszületik majd a devizahitelek kivezetéséről szóló jogszabály, és ez, a kölcsönök kötelező forintra váltása jelent majd teljes körű megoldást a hiteleseknek - ismertette a menetrendet Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint mindezzel egy új korszak veheti kezdetét, "eljöhet a fair bankok ideje".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek