Elfogták a sárvári rablót

A Lakosság segítségével fogták el azt a sárvári rablót, aki hétfőn délután egy lépcsőházában a távhő kft. díjbeszedőjét bántalmazta, majd táskáját elrabolva - majdnem 1 millió forinttal - elmenekült. A Sárvári Rendőrkapitányság akkor még ismeretlen tettes ellen rendelte el nyomozást. Lakossági segítséggel a sárvári nyomozók egy 31 éves férfihoz jutottak el, aki elfogása pillanatában tagadta a rablást, ám a sértett és az ügyben felmerült szemtanúk egyértelműen felismerték őt - tájékoztatta a West Press-t Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A nyomozók megtudták, hogy rablás után az elkövető az Alkotmány úti rokonaihoz menekült, vérrel szennyezett ruháit levetette, átöltözött, a megszerzett pénzt pedig kivette a táskából és a lakás egyik szobájában próbálta meg elrejteni. Időközben megérkezett a férfi nővére is, aki mikor tudomást szerzett a rablásról felajánlotta, hogy a pénzt elrejteti és az egyéb bűnjelektől is megszabadítja testvérét. Az ügyben tartott házkutatás során körülbelül 600.000 forint került elő. Testvérét az ügyben bűnpártolással és okirattal való visszaéléssel gyanúsítják, mindketten jelenleg őrizetben várják a vizsgálat eredményét. (West Press)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek